Megszületünk.
Éljük a jó, kevésbé jó vagy egyáltalán nem jó gyerekkorunkat és közben szépen kialakulnak bennünk tudatosan és tudattalanul is a mintáink, melyeket elsősorban szüleinktől, másodsorban pedig környezetünktől látunk és megélünk.
Tudat alatt azonosítjuk a szeretetet azzal, amit a szüleink nyújtottak! Ha elfogadást, támogatást és bizalmat hozunk magunkkal a gyermekkorból, akkor ez lesz számunkra a SZERETET és minden kapcsolatunk alapja! Ha verést, elutasítást, kontrollt, számonkérést, ridegséget – és folytathatnám a sort a végtelenségig, negatív érzelmeket és cselekvéseket kifejezve – akkor ebben fogjuk megtalálni a „szeretet” magvait és akarva, akaratlanul azokban a kapcsolatainkban fog kialakulni kötődés, amelyek ezeket az érzéseket hívják újra elő belőlünk!
Ilyenkor regresszióba kerülünk! Vissza a gyerekkori énünkhöz, ahhoz a gyermeki énhez, akinek apa és anya jelentette és adta a biztonságtudatot! Oda, ahol gyermeki kiszolgáltatottsága és érzelmi függősége által biztonságnak véljük azt is, ami felnőtt fejjel nézve nem az! A bennünk élő gyermeki énünk mégis ezekkel az érzésekkel azonosítja a biztonság és a szeretet fogalmát!
Nehéz helyzetek ezek. Hiszen ezek az érzések táplálják félelmeinket, mégis ezek adják a kötődésünk alapját, ezért sokszor azonosítjuk a szeretettel, szerelemmel. Gondoljunk bele!
Hányszor fordult elő, hogy racionálisan, észérvekkel –különösen utólag visszagondolva egy, egy helyzetre, kapcsolatra – tudtuk, hogy számunkra nem volt jó, nem volt kielégítő, bántott, fájt, stb.? Mégis ott volt az érzés, hogy meg KELL felelj, benne KELL maradj!
Ha ezeket megértjük, tudatosítjuk és oldjuk, akkor tudunk túllépni, meghaladni mai önmagunkat és az innen hozott elakadásainkat! Ne a másik gondolatait, érzéseit akarjuk megfejteni, remélve, hogy ha belelátunk, akkor megtudjuk változtatni! Csak magán, magában tud dolgozni ő is és csak, ha akar, ha hajlandó szembenézni önmagával! Amíg a másiktól várod a változást, addig nem vállalsz valódi felelősséget Önmagadért! Ne kívül keresd a megoldásokat! Belül találod meg önmagad! És még valami, amit nagyon fontosnak vélek:
Ne SZÉGYELLJ segítséget kérni! Ne gondold, hogy ez GYENGESÉG!
Mindannyiunknak szüksége van rá! Magadban magad vagy! A saját érzelmeid, mintáid korlátai közt körözöl. Külső segítséggel, érzelem mentes rálátottsággal, jól irányított kérdésekkel lehet új nézőpontokat felfedezni. Felfedezni a saját válaszaidat a hozott érzéseidre és ezzel megtalálni a továbblépés útját!
Hányszor fordult elő, hogy racionálisan, észérvekkel –különösen utólag visszagondolva egy, egy helyzetre, kapcsolatra – tudtuk, hogy számunkra nem volt jó, nem volt kielégítő, bántott, fájt, stb.? Mégis ott volt az érzés, hogy meg KELL felelj, benne KELL maradj!
- Az érzés, hogy NEM VAGY ELÉG JÓ…..
- Az érzés, hogy NEM VAGY ELÉG SZERETHETŐ…..
- Az érzés, hogy a másik elvárásainak NEM FELELSZ MEG…..
- Az érzés, hogy TE NEM CSINÁLSZ, TUDSZ JÓL dolgokat……
Ha ezeket megértjük, tudatosítjuk és oldjuk, akkor tudunk túllépni, meghaladni mai önmagunkat és az innen hozott elakadásainkat! Ne a másik gondolatait, érzéseit akarjuk megfejteni, remélve, hogy ha belelátunk, akkor megtudjuk változtatni! Csak magán, magában tud dolgozni ő is és csak, ha akar, ha hajlandó szembenézni önmagával! Amíg a másiktól várod a változást, addig nem vállalsz valódi felelősséget Önmagadért! Ne kívül keresd a megoldásokat! Belül találod meg önmagad! És még valami, amit nagyon fontosnak vélek:
Ne SZÉGYELLJ segítséget kérni! Ne gondold, hogy ez GYENGESÉG!
Mindannyiunknak szüksége van rá! Magadban magad vagy! A saját érzelmeid, mintáid korlátai közt körözöl. Külső segítséggel, érzelem mentes rálátottsággal, jól irányított kérdésekkel lehet új nézőpontokat felfedezni. Felfedezni a saját válaszaidat a hozott érzéseidre és ezzel megtalálni a továbblépés útját!