Félünk, félelmeinkben és félelmeinket éljük!
Forgatjuk fejünkben a gondolatokat, szívünkben az érzéseinket, melyeket nem merünk kimondani… gombócok gyűlnek a torkunkban a kimondatlanságtól, feszültség a gyomrunkban a kikívánkozó visszafojtásától és megrendülésünk, stabilitásunk elvesztése a bennünk felgyülemlett szorongástól. És ez generálódik tovább… egyre több gondolat, melyek mögött mind- mind érzések, érzelmek tolonganak..
– A nem megfeleléstől való félelem érzése…
– Az elutasítástól való félelem érzése…
– A veszteségtől való félelem érzése…
– A magánytól való félelem érzése…
Minden, mit transzgenerációs mintaként hordozunk, tudattalanul, őseinktől és ez által saját életünket meghatározzák!
Pedig mikor eléred azt az állapotot, amikor annyira szeretsz, – önmagadat és a társadat is- hogy nem akarsz irányítani, sem a történéseket, sem ez által a kimenetelt, nem vagy hajlandó tovább félni és elzárni magad a valós, saját érzéseidtől, hanem elfogadod, kimondod és átadod a másiknak a maga jogát és felelősségét a reakcióiért!
Na, ez a BIZALOM, az ELFOGADÁS és a valós ODAADÁS!
Ne felejtsétek az örök érvényű tanmesét, a nyuszika meséjét!
Nyuszika elindul a rókához kölcsön kérni a fűnyíróját. Mire odaér a rókához a fűnyíróért, annyi gondolatot, félelmet pörget le magában, miért nem fogja odaadni a róka-pedig ezek is csak a saját gondolatai, hogy nem fogja odaadni- hogy szegény róka már csak azt kapja, minden előzmény nélkül, hogy
„Baszd meg a fűnyíródat róka!”