Évek, sőt évtizedekig tartó kapcsolatok tele vannak mélypontokkal.Ez természetes!
A hangsúly nem azon van, hogy vannak-e mélypontok, hanem azon, hogyan tudjuk kezelni azokat, mennyire látjuk meg, amikor kialakulóban vannak.
És legfőképp az hangsúlyos, hogy mire alapul a kapcsolat!
Mire gondolok?
Arra, hogy mennyire vagyunk tisztában azzal, miért kapcsolódtunk annak idején a társunkhoz! Merünk-e valóban őszintén szembenézni magunkkal, a magunk működésével, vagy megelégszünk a „Szerelmes lettem belé!”jól hangzó és saját felelősségünket hárító frázisával!
Húszas éveinkben is rendelkezünk egyfajta énképpel, vannak vágyaink, vannak elképzeléseink a jövőnket illetően. Én úgy szoktam fogalmazni
„Rajzolunk egy képet magunknak, arról hogyan szeretnénk élni az életünket, látni a jövőnket.”
Csak azzal nem vagyunk tisztában, hogy tetszik vagy sem, ezeknek a jövőképeknek a kialakulásában legmeghatározóbbak az otthonról hozott mintáink! /Erről bővebben fogok írni következő cikkemben/
Soha nem véletlenül leszünk szerelmesek és kerülünk kapcsolatba valakivel, és természetesen nem véletlen az sem, hogy bizonyos típusú embereket részesítünk előnyben, velük alakítunk ki kapcsolatot!
Igen ritka, hogy valaki a párválasztás elején, fiatalon ne a korábbiakhoz hasonló személyiségű nőt/férfit válasszon maga mellé. Ellenben az gyakori, hogy később sem tudunk kitörni ebből az ördögi kőrből és érettebben, több tartós kapcsolaton túl is ugyan úgy beválogatunk, követjük a tudattalanból irányító mintáinkat!
Ma már az epigenetikai kutatások is rámutatnak, hogy nem csak a fogyasztói társadalom diktálta „Cseréljük le jobbra, újabbra!”szlogenje vezetett oda, hogy kihasználva a ma már meglévő lehetőséget, miszerint lehet válni, ugyan elválunk, de mégsem találunk hosszútávra boldogságot adó párkapcsolatot, mert hozott mintáink jelentősebben befolyásoló tényezők, mint gondolnánk!
Ebből következik, hogy az esetek nagy többségében a következő sem lesz álmaink kapcsolata!
Hiszen az álmok csak álmok, nincs közük ahhoz, hogy megismerve önmagunkat, megértve működésünket, tisztán lássuk és érezzük, hogy mik a magunk valós vágyai, és mik azok, melyeket szüleinktől, őseinktől hozunk és élünk tudattalanul!/
Ezért a kérdés, hogy miért van ennyi egyedül élő, párját nem találó ember, szinte feleslegessé válik…
Amikor nem nézünk szembe önmagunk mélységeivel, a párválasztás is egyre nagyobb nehézségnek hat, és a kudarcok után megfogyatkozik a kedv a következő újrakezdéshez…
Inkább benne maradunk egy nem, vagy kevéssé működő kapcsolatban, vagy ugyan kilépünk, de fásultan feladjuk és hangoztatjuk, hogy „Egyik sem jobb a másiknál, inkább maradok egyedül…”.
Annak, hogy személyes életünkön változtatni tudjunk, csak egy módja van!
Foglalkozni kell önmagunkkal!
Önismeret, önismeret és önismeret!
Feltérképezve hozott mintáinkat, tudatosan irányítani a magunk működését.
Ne arra várjunk, hogy ugyan mi sem ismerjük magunkat és nem változtatunk a magunk ösztönös reakcióin, hangoztatva, hogy „Én ilyen vagyok!”, mégis abban reménykedünk, hogy változni fog a körülöttünk lévők velünk szemben tanúsított viselkedése!
Magunknak kell olyanná válnunk, amilyen társat szeretnénk magunk mellé!
Keress meg, ha úgy érzed, itt az ideje, hogy sikeres legyen a párkapcsolatod, és ezért kész vagy változtatni a korábbi mintáidon!
Megdöbbentőek az adatok, mennyien élnek egyedül!
A KSH 2016-os adatai alapján 1 720 000 az egyedül élők száma, mely a statisztikai adatok szerint a magyar lakásság 18%-a! Ebből a férfiak 75,7 és a nők 41,5 %-a 65 évnél fiatalabb!
http://www.ksh.hu/interaktiv/csaladok/index.html