Vincze Eszter

Amikor Mónival először találkoztam, már évek óta rosszul működött a párkapcsolatom, a mindennapos veszekedések igencsak megnehezítették az életünket. Móniban egy olyan erőt, szellemiséget, képességet ismertem fel, amire, úgy éreztem, nagy szükségünk van a párommal. Higgadtság, józanság, lazaság, kizökkenthetetlenség, mégis erőteljesség, épp ott és úgy, ahol és ahogy kell… Ha kell, segítő kezet nyújt és felemel, ha kell, átölel, vagy éppenséggel ad egy taslit, hogy észhez térj végre.

felismerve a helyzeteket, hogy mikor mire van szükséged. Mégis a lényéből sugárzó hitelesség volt a legvonzóbb benne. Minden tudásmorzsa, amit átad, a saját útján verítékkel megszerzett tapasztalatból származik. Harcos, aki saját magával küzdött meg az önismeret útján, és győzött, és ezeket a megszerzett készségeket segít előhívni és eleven tapasztalattá tenni a hozzá fordulókban is. Ezért is választottam őt nemcsak párkapcsolati mediátorként, hanem egyéni terápiára, sőt családállítás-vezetőként egyaránt. Azóta egy kicsit a lelki mentorom, akivel rendszeresen megosztom belső életem fordulatait, tudva, hogy élményeim jó kezekben vannak, és a visszajelzése mindig hasznos, előrevivő, tapasztalatból származó, megbízható tudás. Bátran ajánlom őt mindenkinek, aki az önismeret rögös útján elakadt – vagy éppen csak rálépne erre az útra, mert megkerülhetetlenné vált az életében -. Móni biztos tudása támogató kezet fog nyújtani, és átlendít a holtponton, amiből látszólag képtelenség továbblépni, és megtapasztalod, hogy mindig van út előre.


Iratkozz fel hírlevelemre

és olvasd elsőkézből írásaimat, értesülj közvetlenül tréningeimről, előadásaimról, tanfolyamaimról!

    

   


Hogy felköszönthessünk, meglephessünk alkalom adtán.

(HH/NN - hónap/nap formátumban)

Kérlek, hogy ide kattintva olvasd el részletes adatkezelési tájékoztatónkat!
A következő mező bejelölésével járulsz hozzá, hogy a fenti adatok kezelésével és felhasználásával kapcsolatba léphessünk veled, kedvezményes lehetőségekről, tréning időpontokról tájékoztathassunk.

A hírlevéllel kapcsolatban bármikor megváltoztathatod fenti döntésed az érkező levél alján a leiratkozásra kattintva, vagy ezt e-mailben jelezve a kosarimoni.work@gmail.com e-mail címen.
A hírleveleink kezeléséhez a MailChimp rendszerét használjuk, melynek adatkezelési szabályairól részletesebben ide kattintva olvashatsz.

Oszd meg másokkal is ha hasznosnak találtad!

Szólj hozzá!

Kedves Látogató, az oldalon sütiket használunk, amit az oldal használatával tudomásul veszel. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás