(Fotó: Getty Images, SMAG pictures / Photoshop: Leéb Ádám képszerkesztő)
Akartam, de az istennek nem tudok csendben elmenni a Norbi féle cunami mellett…
Olyan sok sebből vérzik, hogy nem is tudom, hol kezdjem!
- Érzelmi kötődésen alapuló szerelmi kapcsolatban, nem, nem számít, hogy a másik hízott vagy fogyott!
Tudom, hogy nem mindenki érti, mi a különbség a mély érzelmi kötődésen alapuló szerelmi kapcsolat és a párkapcsolat között, és direkt nem házasságot írok, mert nem csak a hivatalosított, papírral legalizált kapcsolatok eshetnek ebbe a körbe.
Párkapcsolat lehet bármely kapcsolat két ember között, melyet a felek közös akarattal működtetnek és intim kapcsolódásban élnek. PONT.
Az érzelmi kötődésen alapuló szerelmi kapcsolat egy minőségileg másfajta kapcsolódási forma. Szükséges hozzá két érzelmi és értelmi intelligenciában is felnőtt ember, akik lehetőleg még kiforrott önálló személyiségek is, és akik, pont ezek miatt, nem csak az anyagot, a testet látják, érzik a másikban, hanem lelkét, az intellektusát, az egész személyiségét. Egy ilyen kapcsolatban szerelmes vagyok a másik teljes lényébe, amihez hozzátartozik a pocakja, a striái, a ráncai, a pattanásai, a megereszkedett bőre, … És hozzátartozik, hogy akkor is szeretem és támogatom mikor esendő, mikor maga alatt van, mikor küzd a maga démonjaival, és mivel szeretem, figyelek rá és észre veszem a küzdelmét! Egy ilyen kapcsolatban nem annak ellenére kívánom a másikat, hanem azzal együtt is!!
Érzed a különbséget?
2. Annak fényében, hogy milyen kapcsolatban élsz, milyen kapcsolódási forma a te magad megélése, határozza meg a látásmódodat!
Nem lát át az anyagon, aki önmagát is „csak” anyagnak látja, értékeli!
3. A kapcsolat minősége, melyet ugye az azt alkotók személye befolyásol, határozza meg a benne folytatott kommunikáció minőségét is.
Mire gondolok?
Például arra, hogy tudok e beszélni, és hogyan, a szerelmemmel arról, hogy fogynia, hízni kellene, szerintem… hogy milyen érzések vannak bennem, mi a célom a beszélgetéssel, hogy miért gondolom úgy ahogy?
Megkérdezem e, hogy látva a küzdelmét, mi játszódik le benne, milyen érzések, félelmek azok, amelyek előtörnek és a démonjaivá válnak?
Tudatosítom e magamban, hogy ez nem rólam, az én jómról szól, hanem arról, hogy vele mi van, benne mi játszódik le és miben tudom őt támogatni, hogy neki/nekünk jó legyen?
4. Sem a kóros elhízás, sem a kóros soványság nem magától jön. Senki nem akar kövér vagy gebe lenni.
Tudati szinten mindenki az általánosan elfogadott szépség, csinosság, szexisség kritériumai szerint szeretne kinézni, – és valljuk be, már itt is problémába és ellentmondásokba ütközünk hiszen, ami a nekem csinos, szexi, az nagy valószínűséggel más, mint neked – de mégsem tud. Számtalan lelki és egészségügyi oka lehet ennek, különösen terhesség után!, transzgenerációs minták, önbüntetési mechanizmusok, terhesség utáni kibillent hormonháztartás, pajzsmirigy működési problémák, csak, hogy egy párat említsünk …
/Hallkan, csendben jegyzem meg, lehet csak látszólagos siker az is, ha valaki lefogy ugyan, de ez lelkileg nincs feldolgozva, ahogy ezt Norbi mintája is mutatja…/
5. Sehogy, semmilyen formában nem elfogadható a testszégyenítés!
Senkinek nincs joga másokat nyilvánosan a kinézete /nemi hovatartozása, szexuális irányultsága, származása, kora, stb./ alapján megítélni és különösen nincs joga ezt tenni általánosítva, degradálva, hibáztatva, ezzel emberi méltóságában megsértve ezeket az embereket.
És végül, de nem utolsó sorban, én azt gondolom, hogy a párkapcsolatokban az érzelmi kötődésen alapuló szerelmi kapcsolat kellene, legyen az alap, aki ezt nem érti, vagy nem tudja érezni, azzal sincs semmi baj!
Sokan vannak így férfiak és nők is, de így legalább mindenki megtalálja a párját!